-Fuss Missty! -állt meg a szaladásban Alissia, és megfordulva terelte el a rendőröket.
-Nem kell kétszer mondd! -nem néztem a lábam elé. Csak futottam. Megpróbáltam minnél jobban beleolvadni New York egyik sötét utcájába. Siettem a szalon felé. Végre megérkeztem. Besiettem, lehúztam minden redőnyt, hogy még véletlenül se lássanak be. Leültem a sarokba. Egy kis fény szűrődött be a sötét szobába. Azonbelül pont a szemembe sütött. De most nem érdekelt. Én barom... hisz még be se mutatkoztam... az én nevem Missty Johnson. New york-i 'lakos'. Inkább nevezhetnénk bújdosónak. Szüleim nincsenek. Lepasszoltak kiskoromban. Állítólag 'édesanyám' előttem volt egy másik hapsival. Persze azt a gyereket megtartották.. azóta meg szűlt gyereket ugyanattól de mindegy, bonyolult. Annyi, hogy még van rajtam kívűl számtalan mostoha testvérem. Az Angel árvaházban nőttem fel. Két éve engedtek ki onnan. Ezért is becéznek Angel-nek. Vicces, mert nem igaz rám.. két barátnőm van. Velük vezetem az üzletet. Mindenbe kiállnak mellettem. Ahogy láthattátok, előbb Alissia is fedezett. Nathalia részállásos munkaidős egy ajándékboltban. Néha előllük is menekülök, de legfőképpen a rendőrségtől. Bűnöző vagyok. Hát Igen... idáig fajultak el a dolgok. Rendszeres drogozok, iszok, és cigizek. De persze nem csak én vagyok így.
-Missty! Én vagyok az, Alissia. Nyisd ki az ajtót. -feltápázkodtam, elzsibbadt minden egyes kis csontom. Elfordítottam a kulcsot, és visszazuhantam az én kicsi sarkomba. Mindig ide dőlők, ha sikerül meglógnom. Vagyis segítséggel, vagy az nélkül.
-Köszönöm Lis... -intettem.
-Szokásos. -húzta fel szemöldökeit.
-Szerinted láttak? Mármint az arcomat? -érdeklődtem.
-Azt sose veszik észre! -vigyorgott.
-Lekéne álljak... -gondolkodtam el..
-Mivel? -kérdezte furán.
-A drog... tönkretesz.. teljesen lefogytam.. alig ettem valamit. Persze te tudod magad tartani! -irigykedtem, és rágyújtottam egy utolsó füves cigire.
-Ha te is, akkor én is! -követett a döntéssel.
-De ezt... ezt még akkor is elszívom. Te kérsz egy utolsót? -nyújtottam feléje a szálat.
-Elfogadom. -nyúlt érte, és meggyújtotta a kokainnal teli nikotinbombát. Ekkor belépett hullafáradtan Nathali.
-Sziasztok! -rakta le a kabátját.
-Hali. -kapott egy intést. Az ő szájában már lógott az anyag. Közöltük vele, hogy mi ezt abbahagyjuk. De csak a drogot. Beleegyezett ő is. Mindenbe együtt vagyunk, ahogy ezt már említettem.
-Nyisd ki az üzletet! -mondta Alissia. Így is cselekedtem. -Mára elég sokan kértek időpontot..
-Heheh akkor neked is bekell hogy állj! -dörgőltem az orra alá.
-Bekéne.. -ment az irodája felé.
-Te dolgozol a legjobban, tudod te is! -közöltem vele.
-Ja persze! Te mondod.. -ült le az asztalához, és elővette a mai beiratkozásokat.
-Ömm... Lisa... -piszkáltam meg a vállát. -Na, most már tuti, hogy bekell állj! -kacagtam.
-Hmm? -lepődött meg.
-Nathali bealudt a sarokba.
-Szerintem meg csak képzelődik... -mondta az ötletet.
-Kifáradt.. hagyjuk aludni.. -enyhült meg a szívem.
-Najó... de ha szabadnapos lesz, akkor dolgozni fog. El leszünk maradva a bérleti szerződésekkel.. -lett egy kicsit ideges..
-Majd este segítek. -kacsintottam. -Beviszem az ágyra, hogy azért még se rontsa itt a díszletet. -felkaptam, vízszintesbe helyeztem, és betakartam. Siettem vissza, mert már érkeztek a kuncsaftok. Az elsőt hívtam is magammal. Elmondta milyen legyen az alakzat, amit örökre a bőrébe vések. Egy szívecske? Még ha lány lenne, akkor oké. De hát ő tudja, nem én.
-Igen, ez lesz a választott. Jól lerajzoltad! -helyeselt, és dïcsért.
-Rendben. Voltál már életedben ilyen tű közelében? -emeltem fel a tetováláshoz elkerülhetetlen tárgyat.
-Igen volt. -húzta lejjebb a pólóját. -Ezt a barnáshajú lány csinálta.
-Az Lisa..Jah, hogy te már tőrzsvendég vagy? -kérdezősködtem, miközben kutattam a különböző színeket a pultnál. -Foglalj addig helyet! -takartam le a széket egy fehér lepedővel. Elfeküdt, én meg faggattam. -És fájt?
-Neeem.. -szerintem füllentett.
-Aha.. még a gorillák is visítottak. -derítettem volna ki az igazat.
-Én csak bekönnyeztem. De nem fájt. -állította a maga igazát.
-Ha te mondod.. de ha visítani, vagy sszz-ni fogsz, meghívsz egy kávéra! -tartottam kezem kézfogásra.
-És ha nem, akkor barátaimmal ebédelsz! Na és persze velem. -tette a saját ajánlatát.
-Jó. -ráztunk kezet.
-Na, akkor most leszek kíváncsi. -szorítottam össze számat. A gépet bekapcsoltam. Óvatosan karjára helyeztem a tűt. Elkezdtem átmásolni elsőnek a kontúrokat.
-Nem bírom... -hunyorgott szemeivel. Fogait nyikorgatta.
-Egy kérés! -álltam meg. -A fogadat.. csak azt ne.. szoríthatod a bal kezem. -ajánlottam fel ezt is. -De ne csikorgasd a kiálló csontjaidat! Már megvoltak a színtelen dolgok. Most jött a színezés.
-Auuuuuu! -visított fel.
-Aha! Vesztettél! -röhögtem.
-Basszus... -vágott bele egyet a mellettem lévő segítő asztalba.
-Héló! Ha leesik a gép, fizetheted ezt is! -kerekedett ki a szempárom.
-Bocsi?
-Megvan bocsáltva. -és újra elkezdtem. -De a kávémat majd kérem! -nem bírok magamal. Elég humoros vagyok. Általában ez a drog hatása szokott lenni. Ja, megvolt az adagom.
-Jó. De..
-Mi de? -vitte fel hírtelen az idegrendszerem.
-De az ebéd is áll.
-Mi? -zavarodtam egy incike pincikét össze.
-Éjgen. Nem azért mondom, de így az esti bulira nem lesz kész a tetkóm.. -csóválta a fejét.
-Nyugii! Csinálom! Már csak úgy is a színezése maradt. Az meg 10 perc. -mondtam. Hát így is lett.
-Ez állatira barón néz ki! -csodálta a tükörben. Én közben megmostam a kezem. De így mostmár mosolyogva. Jól esik mindig egy remekművem után a dícséret. -Az lejön a kezedről?
-Általában leszokott. De ha nem, másnap vagy másik percben úgyis ugyanolyan lesz. -vontam meg vállamat.
-Értem. Mennyivel tartozom? -kérdezett rá.
-30$ -adtam meg az eredeti ár felét.
-Nem versz át. Mindig is 60$ volt. -rakta le a pénzt az én kis segítő asztalomra. És köszönve kisétált. -A kajálásról! -fordult vissza. -Azért majd még benézek.
-Oké. -mutattam igenis kapitány jelet. Büszkén vittem oda Alissiának a pénzt, aki éppen pihent.
-Tyűha. Remekműved volt? -számolta át a lóvét.
-Az.
-Mennyit válalsz még be? -figyelt csillogó szemmel.
-Mennyi van?
-Már csak 6. -mondta ki büszkén.
-Kettőt megcsináltál? -ezen meglepődtem.
-Hát ha csak egy egyszerű színtelen kis alig észrevehető dolgot kérnek. Akkor minek tököljek? -egyszerűsítette.
-Jogos.. jogos.. -bólogattam.
-Egyet még megcsinálok. A többi a tiéd! -váltak el útjaink. Igen, és ez még a legkisebb forgalom.. az életem 4 éve ennél nagyobb üzlettel folyik..
